Közgyűlés - 2019

Közgyűlés - 2019

Szeretettel köszöntök mindenkit! Azt kell mondanom, hogy egy egyedülálló évet zárt egyesületünk, olyan létszámmal zártuk a tavalyi évet amire azt hiszem senki sem számított.

Sokat dolgozunk azon , hogy a létszámunk ilyen szépen gyarapodjon, ennek a befektetett energiának úgy néz ki beérett a gyümölcse. Én nem emlékszem arra, hogy volt e valaha 1000 fő feletti létszámunk, de ez mindenképp azt jelzi, hogy jó irányba tartunk. Ennek a munkának az a lényege, hogy minden évben gyarapíthassuk a kasszánkat annak érdekében, hogy saját horgásztavat létesíthessünk. Nagy tőkére van szükség, hogy az álmunkat valóra válthassuk, nekünk nem igazán járható út az, hogy tőlünk 30 kilométer távolságra kezelésbe vegyünk egy már létező tavat, inkább a saját vonzáskörzetünkben kell megkeresnünk a megoldást, amire úgy néz ki lesz lehetőség, de még sok követ meg kell mozgatnunk annak érdekében.

A sikerek a nagy létszámmal nem értek véget. A megyei versenyeken ismét sikeresen vettünk részt,

magam részéről, amin elindultam onnan kupával tértem haza, mind egyéni feeder, mind a páros csónakos pergetőversenyről, ahol Greskó Zloival alkottunk eredményes párost. Fontos megjegyeznem, hogy az egyesületünk a nevezési díjakat átvállalja a tagoktól, a többi költség viszont minket terhel, a felkészülés, a csalik, az utazási költség a nevezési díjak többszörösét teszik ki, ennek ellenére buzdítanék minden érdeklődőt a megyei versenyeken való részvételre, úgy gondolom, sokkal többet lehet tanulni egy profi versenyző technikájából, mint a Döme Gábortól a tv előtt.

A következő dolog, amiről beszélnünk kell az a csónak! A vezetőség úgy döntött, hogy a csónak eladásra kerül. A csónakot a tagok között szeretnénk értékesíteni, amire licitálni lehet majd a jelzett időpontban.

A saját versenyeink is igen jól alakultak, a Kacsás tavi versenyünk nagyon szép fogásokat hozott, a többin a szokásos eredmény született. A halak nem igazán segítettek minket a jó eredmények eléréséhez. Az éjszakai verseny nem hozta azt a létszámot, amit megszoktunk, az oka nem ismert, lehet az új helyszín nem volt ínyetekre, vagy más befolyásoló tényező alakított rekord alacsony létszámot, de mindegy is, aki ott volt szerintem jól érezte magát, az idő remek volt, nem különben a körömpörkölt! A halak meg folyamatosan jöttek, nem a kívánt, és beígért nagyok, hanem a törpék, de ők rendszeresen. Volt gondolatom arról, hogy nem éri meg ennyit dolgozni ilyen csekély létszámért, de ez megváltozott bennem, mindenképp meg lesz rendezve ez is 2019-ben! Az elmúlt évben újra csalódtam egy kicsit a tógazdákban. Nem azt kaptuk, amit előzetesen megbeszéltünk, szorongtunk a Nádas tavon a pontyfogón, veszekednem kellett a helyi horgászokkal a János tavon, azt hiszem, ha megbeszélek, valamit azt tartom, de ez nem ilyen egyértelmű. A tógazdák a profitra hajtanak, mi pedig olyan helyet keresünk ahol veszekedés, és korlátozás nélkül tudunk eltölteni egy napot a barátaink társaságában. Ez tavaly csak a leveleki, és a Kacsás tavon jött létre. Minden tulajdonosnak köszönjük a megtiszteltetést, hogy használhattuk a vízterületüket. Az idei évre remélem sikerül új vizeket kipróbálni, ennek érdekében megkezdtem a tárgyalásokat, remélem sikeresek lesznek.

A horgász regisztráció jelenleg is zajlik, minden lehetőséget megadunk a tagoknak arra, ha maguknak nem sikerül a regisztrációt megoldani, az összes állami jegy kibocsátó pontunkon élhetnek ezzel a lehetőséggel. A horgászkártya ára 2200 Ft, ennyivel drágább lett a 2019-es horgászatunk, mivel ez nem azt jelenti, hogy az állami jegy olcsóbb lesz, de legalább nem emelkedett az ára, maradt 6200 Ft. Az a horgász, aki 2018-ban nem váltott horgászjegyet, annak kicsit bonyolultabb az új horgászjegy kiváltása, de nem megoldhatatlan. Viszont az, aki 2013 előtt volt csak horgász, és azóta nem volt regisztrálva a szák programban, annak hozni kell magával a vizsga bizonyítványát, vagy az állami jegyét, amivel igazolni tudja, hogy horgász igazolványt váltott.

Az év horgásza díjat 2018-ban, Stropkócki István lett a versenyeken elért 2 db 2. helyével! Gratulálunk neki!

Kapcsolat

nyhe logo hir

Magyarország
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
4461 Nyírtelek, Tokaji út 50.
Telefonszám: +36 42 210 188
Mobiltelefon: +36 20 4660 824
Weboldal: http://www.nyirtelekihe.hu

Cookie-k kezelése

Szép fogások versenyeinken