Szeles időben 271 kg ponty

FacebookIWIWTwitterMyspace bookmarkGoogle bookmarkJP-Bookmark

A nyírteleki horgász egyesület május elsején tartotta pontyfogó kupáját, a vasmegyeri Red carp lake-en. 27 horgász jelent meg az igen szeles, borongós időbe. Az elvárásoktól talán kicsit elmaradó létszámon mérgelődtem, de rá kellett jönni, hogy ha 40-en összejövünk, abba bele is rokkantunk volna Tót Imivel, akinek ezúton is köszönöm a mérlegelésben nyújtott segítségét.

 

A tógazda Csák Károly ismertette velünk az idei év telepítéseit, több mint 110 mázsa hal került a tóba! Azt hiszem, ez a szám magáért beszél! Remek körülmények között tudtunk horgászni, nagy helyeket sikerült kihagyni a horgászok között, ami nem volt baj a nagy szél miatt, ami igen megnehezítette a pontos dobásokat, volt így is, akiben benne volt az a bizonyos x-faktor! A viharos erejű szél oda tette a nehéz végszereléket ahova akarta. De mindegy volt hova esett a kosár, ha vizet ért azon bizony valószínű hal volt. Az idő múlásával a napocska előbújt, ezzel együtt a halak kapókedve is beindult. Az utolsó órában sokan nagyot hajráztak 5-6 db pontyot is sikerült fogni egy-két horgásznak, így az addig tutinak tűnő sorrendet igen felborították.

A tóba szombaton betelepített 12 mázsa koi ponty színesítette a versenyünket, szép számban jelentek meg ezek a szemet gyönyörködtető színpompás, hol pikkelyes, hol tükrös, hol pedig spanyolmintás formában pompázó halak, amiket 3-tól 6kg-ig fogtunk. De a mi szokásos tükrös, és tőpontyaink is megjelentek, kicsitől a nagyig. A legnagyobb az 9kg volt Szabó István közreműködésével került a pontybölcső nyújtotta biztonságba! Akadt 8,56-os, és 7,95-ös példány is. Az összefogás 271kg volt, 66 db hal kerül partra, ami 4,1kg átlagsúlyt jelent. Úgy gondolom, elégedettebbek nem lehetnénk, azt kaptuk, amit kértünk, nagyon kevés olyan horgász volt, akinek nem sikerült a halfogás, de mindenki láthatta mennyit kellett mérlegelni így tudhatták, hogy ott a hal a vízben, csak éppen nem ott ahol ők próbálkoznak.

Viszont revansot vehetnek a következő versenyünkön a tó halain, mivel itt fogjuk megrendezni a Magyar Sándor emlékversenyt június 2-án ahova mindenkit szeretettel várunk. Ha valakinek kérdése van a halfogással kapcsolatban, az ne engem hívjon, hanem az itt is nagy sikerrel versenyző Csizmarik Attilát, aki mindenkit felülmúló 27,05-kg halat fogott, vagy Zábrák Zsolti barátomat, aki nagy hajrával 23,23kg halat fogva lett második, igaz csak a szektor győzelmének köszönhetően, mert a másik szektor második helyezettje Szalanics József 24.14 kg hallal csak a 4. lehetett.

A verseny közben Csák Károly tógazda tartott nekünk bemutatót a hallal való bánásmódról, amit nagyon köszönünk neki, nem profi horgászként sokan még mindig a konyhára fogjuk a halakat, ezzel szemben itt mindenki úgy fogta a pontyokat a kezében mintha hímestojás lenne. A fotózásban is mutatott nekünk hasznos dolgokat, amit kislányom Flóra kamatoztatott, nagyon szép képeket sikerült készítenie Károly útmutatása alapján. A női részleg is nagyon szépen dolgozott, a 3. szektor második helyezettje Szokolyi Zsanett lett, aki sok férfi horgászt lekörözve 4 db halat fogva 11.7 kg-ig jutott! Köszönjük mindenkinek a részvételt, aki lemaradt bánhatja!

1. Csizmarik Attila 27.05
2. Zábrák Zsolt 23.23
3. Bélteczki Norbert 17.57
4. Szalanics József 24.14
5. Szabó István 19.6
6. Szokolyi Zsanett 11.7.

Gratulálok a győzteseknek, remélem az évadnyitó versenyünkön ezt a rekordfogást is sikerül megdönteni!

Szalanics Csaba titkár